Közös képviselet

Az alsósoknak csengetnek be a legkorábban?

Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá – közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Horváth Péter azt mondta, hogy az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető.
Szerinte azért az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig még felügyeletet igényel. Utazás szempontjából az ő bejárásuk a legbiztonságosabb, mert jellemzően lakóhelyhez közeli intézményekbe járnak – tette hozzá.

Az elnök beszélt arról is, hogy az érettségi megtartása jó döntés volt, a kormányhivatal, a tankerületek és szakképzési centrumok biztosították a megfelelő védőeszközöket, és ezzel megteremtették a lehetőséget az írásbeli vizsgák biztonságos levezénylésére.

(MTI)

Show More

A honlap cookie-kat használ. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi tájékoztató itt érhető el.

Bezárás