Közös képviselet

Itt az építészeti bűnmegelőzés: siker Kőbányán

És már sikert is könyvelhet el – írta meg az Origó. Egy évvel az elindulása után a Legyen TERED program már eredményeket ért.

Garamvölgyi László dandártábornok, az NBT kommunikációs igazgatója elmondta az Origónak, hogy mintaprojekt beruházás előtt, az Ónodi-Kolozsvári-Liget-Bánya utca határolta park rendezetlen és elhanyagolt volt. „A 21. századi technológiával kialakított közterületnek köszönhetően a környéken, nem egészen egy év alatt 50 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, erőszakos cselekmény nem történt, további a szabálysértések is teljes mértékben megszűntek.” – mondta Garamvölgyi László.

Mi az építészeti bűnmegelőzés?

Az építészeti bűnmegelőzés alapfilozófiája, hogy az esztétikum és a funkcionalitás harmóniájának elsődleges szempontja a prevenciós kultúra, az állampolgárok biztonságérzetének javítása és a kriminális veszélyek nagymértékű csökkentése.

Mielőtt megkezdték a park átalakítását, az NBT kikérte a környéken lakók véleményét és a közelben lévő Szent László Gimnázium diákjait is bevonták a tervezésbe, nyilatkozta Garamvölgyi.

Mint elárulta: az elsődleges szempont a kialakításkor az volt, hogy az épített környezet javítsa a parkba látogatók biztonságérzetét és csökkentse a bűnelkövetés alkalmait, lehetőségeit. A mintaprojektben kizárólag környezetbarát anyagokat használtak, a téren napelemes világítási rendszer és WIFI szolgáltatás is működik.

Garamvölgyi azt is elárulta, hogy a zöld területek megtartása mellett olyan műtárgyakat is beépítettek a parkba, amelyek az igényes környezet mellett, a sportolást, a pihenést és a háborítatlan kikapcsolódást szolgálják. A lap szerint tér már az átadása után a kerületi lakosok és diákok kedvenc és biztonságos találkozóhelyévé vált. Mindannyian vigyáznak arra, hogy megmaradjon olyannak, amilyennek átadták.

A lapnak Garamvölgyi László hozzátette, hogy a kivitelezésben az NBT mellett, a helyi önkormányzat és a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány is részt vett. A kőbányai program után megnőtt a várostervezők és építők érdeklődése az építészeti bűnmegelőzés iránt, ezért az NBT irányításával, több hasonló program indult az országban. (KK/Origo)

Címlapfotó: kobanya.hu

Show More

A honlap cookie-kat használ. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi tájékoztató itt érhető el.

Bezárás