Miért hisszük el? Bizalom, bizalmatlanság és hiszékenység a közösségi döntésekben
Egy közösség működéséhez bizalom kell. Nem lehet minden számlát valamennyi érintettnek újraszámolnia, minden jogi állítást önállóan ellenőriznie, minden műszaki kérdéshez külön szakértőt hívnia. A társadalmi együttműködés jelentős része arra épül, hogy más emberektől információt fogadunk el.
A kérdés ezért nem egyszerűen az, hogy hiszünk-e másoknak, hanem az, hogy mikor és mi alapján hisszük el azt, amit mások állítanak.
A pszichológia erre érdekes fogalmi keretet kínál. Szél Erzsébet és munkatársai 2025-ben publikálták az Episztemikus Bizalom, Bizalmatlanság és Hiszékenység Kérdőív magyar adaptációját. A kutatás serdülő mintán készült, ezért eredményeit nem lehet egyszerűen felnőtt közösségekre vagy társasházakra kivetíteni. Maga a három fogalom azonban egy korábbi, felnőttekkel végzett nemzetközi kutatási programból származik, és jól használható annak megértésére, miként viszonyulunk a másoktól kapott információhoz.
Háromféleképpen is viszonyulhatunk ahhoz, amit hallunk
Az episztemikus bizalom lényege, hogy a másik személy által közölt tudást relevánsnak, önmagunkra nézve használhatónak és más helyzetekre is alkalmazhatónak tekinthetjük.
Ez azonban nem feltétlen elfogadást jelent. A modell fontos eleme az információ hitelességének kritikus vizsgálata, az úgynevezett episztemikus vigilancia, vagyis episztemikus éberség. Ez teszi lehetővé, hogy nyitottak maradjunk mások tudására, miközben különbséget teszünk megbízható és megbízhatatlan információ között.
A másik véglet az episztemikus bizalmatlanság. Ebben az állapotban a másoktól érkező információ eleve gyanússá válik. A forrás hiteltelennek tűnik akkor is, amikor az állítás ellenőrizhető és megfelelően alátámasztott.
A harmadik lehetőség az episztemikus hiszékenység. Itt éppen a kritikai szűrés gyengül: egy állítás elfogadhatóvá válik anélkül, hogy megfelelően megvizsgálnánk a forrást, az indokokat vagy az ellenkező információkat. A kutatási modell szerint ez növelheti a félretájékoztatás és a kihasználás kockázatát.
Ugyanez történik egy lakóközösségben is
A közösségi döntésekben gyakran találkozunk ilyen mondatokkal:
„Ezt kötelező megcsinálni.”
„A szakember azt mondta, hogy nincs más lehetőség.”
„Az ügyvéd szerint ezt nem lehet.”
„Mindenhol így csinálják.”
„Én harminc éve itt lakom, pontosan tudom.”
„A szomszéd már utánanézett.”
Egyik mondat sem szükségszerűen igaz vagy hamis. A probléma akkor kezdődik, amikor a döntés alapja már nem az állítás tartalma és ellenőrizhetősége, hanem kizárólag az, hogy ki mondta.
A tekintély önmagában nem szakértelem. A szakértelem pedig nem jelenti azt, hogy egy szakértő soha nem tévedhet.
Ugyanakkor az ellenkező véglet sem vezet jobb döntésekhez. Az sem kritikai gondolkodás, ha minden intézményi, szakértői vagy képviselői információra automatikusan azt mondjuk, hogy „biztos át akarnak verni”.
A két szélsőség között található a működőképes pozíció: bizalom ellenőrizhetőséggel.
Öt kérdés, amely sok rossz döntést megelőzhet
Egy közösségi döntés előtt érdemes végigmenni öt egyszerű kérdésen:
- Pontosan mi az állítás?
- Mi az információ forrása?
- Ellenőrizhető-e az állítás?
- Van-e másik szakmailag ésszerű magyarázat vagy megoldás?
- Mi a következménye annak, ha az állítás téves?
A kérdések célja nem a döntések akadályozása. Éppen ellenkezőleg: gyorsabban szétválasztható a megalapozott javaslat a puszta véleménytől.
A bizalom intézményesíthető
Egy jól működő közösségben hosszú távon nem személyek tévedhetetlenségére kell építeni.
A megfelelő működés alapja inkább az, hogy a lényeges állítások mögött legyen ellenőrizhető dokumentum, számítás, jogszabály, szakvélemény, szerződés vagy más releváns adat.
Így a közösségnek nem kell vakon bíznia egy vezetőben, képviselőben vagy szakemberben.
A döntés alapja maga az ellenőrizhető információ lesz.
Ez azért is fontos, mert a bizalom és a kritikai gondolkodás nem egymás ellentétei. A jól működő bizalom éppen attól erős, hogy elviseli az ellenőrzést.
Kapcsolódó: Az egyesület a közös ügyek érthető és ellenőrizhető feldolgozásához épít tudástárat.
Források
- Szél Erzsébet – Bodó-Varga Zsófia – Számadó Petra – Varró-Horváth Diána – Kóródi Kitti: Az Episztemikus Bizalom, Bizalmatlanság és Hiszékenység Kérdőív (ETMCQ) magyar változata serdülő mintán. Magyar Pszichológiai Szemle, 80. évf. 2. szám, 2025, 202–223.
- Campbell, C. és mtsai: Development and validation of a self-report measure of epistemic trust. PLOS ONE, 16(4), e0250264, 2021.
