Közös képviselet

Fun fact: így lettek társasházak

társasházak

Miért van ennyi társasház – érkezett a kérdés társportálunkhoz, a Társasházi Polgárhoz. A válaszból az is kiderül, hogy mikortól létezik egyáltalán az a fogalom, hogy társasház.

„1969. szeptember 30-án léptek hatályba a 32/1969. (IX. 30.) Korm. sz. r. és a 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM sz. egy. r., amelyek – eredetileg – a 12 lakásosnál nem nagyobb épületek állami lakásainak eladását tették lehetővé bérlőik részére, majd az 52/1982. (X. 7.) MT. r. a lehetőséget kiterjesztette a nagyobb épületekre is. Az elidegenítés egyik – műszaki és jogi – feltétele volt az épületek társasházzá átalakítás.”

Ezt megelőzően, 1977. július 1-jén lépett hatályba a társasházról szóló 1977. évi 11. sz. tvr., valamint a lakásszövetkezeteket egységesen szabályozó 1977. évi 12. sz. törvényrendelet (tvr). 1961 és 1975 között a korabeli statisztikák szerint 134 000 társasházi lakás épült fel, valamint 40 000 lakást magában foglaló épületet alakítottak át társasházzá. Mint a bejegyzésből megtudható: „1977-ig lakásépítő szövetkezeti keretben csupán 15 ezer lakást hoztak létre, és ugyanennyi építése kezdődött el hozzávetőlegesen, és szövetkezeti üdülőházban 2 ezer üdülőegységet építettek.”

Tehát lassan közeleg a Társasházak Napja, amely az új típusú koronavírus járvány miatt idén felemásra sikeredhet. (Közös Képviselet/Társasházi Polgár)

Show More

A honlap cookie-kat használ. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi tájékoztató itt érhető el.

Bezárás