Közös képviselet

Gondolta volna? Már ez is elérhető a társasházak számára

komposzt

A komposztálás lényege, hogy a lebomló hulladékot – a zöldségek héjától a tojáshéjon át a kávézaccig – egy levegőző helyre, leginkább komposztálóládába gyűjtjük. És mindezt akár egy társasház udvarában is – ismertette a G7.

Augusztusi cikkében a gazdasági portál azt írta: szemétmennyiségünk jelentős csökkentéséhez a minimális energiabefektetés mellett legrosszabb esetben is csak pár ezer forint szükséges.

Már ennyiért lehet ugyanis komposztálóládát kapni a barkácsáruházakban. Ha ezt is megúsznánk, akkor akár néhány falécből is könnyedén elkészíthető az, ami pár hónap alatt termőföldet teremt elő.

Ugyanakkor sok helyen ennyi áldozatot sem kell hoznia annak, aki belevágna a komposztálásba. Magyarországon számos önkormányzat támogatja a komposztálást, általában ingyenes eszközökkel és előadásokkal.

Ugyan ezeknek a komposztálás programoknak a keretösszege teljesen jelentéktelen a mindennapos hírekben, különböző kontextusban repkedő milliárdokhoz képest, mégis számottevő hatásuk van a környezetre.

Magyarország legnagyobb önkormányzatai, így a budapesti kerületek és a megyei jogú városok támogatják a komposztálást. A portál cikkeiben a budapesti helyzetet mutatja be először, majd a vidéki nagyvárosok következnek. További részletek a budapesti helyzetet bemutató cikkben, itt. (a G7 nyomán)

Show More

A honlap cookie-kat használ. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi tájékoztató itt érhető el.

Bezárás