Közös képviselet

Megújuló lakáspályázati rendszer Józsefvárosban – Jól járnak a kispénzűek?

A felújítási kötelezettséggel terhelt lakások esetében mód van a felújítási költségek „lelakására” – adta hírül a nyolcadik kerületi önkormányzat honlapja.

A kerületi bérlakás-helyzetet ismertetve megállapítják: a Józsefvárosi Önkormányzat kiemelkedően jelentős lakásállománnyal rendelkezik, azonban rossz állapotuk miatt a társasházi bérlakások 20 százaléka üresen áll. 

Ezért az önkormányzat elkötelezett az iránt, hogy az üres lakások közül minél többet bérbe tudjon adni. A kerület új vezetésének a megváltozott rendszerben az is fontos szempont lett, hogy minél többféle igényt ki tudjon elégíteni. E cikk szerint ugyanis „legyenek lakások olyanok számára is, akik képesek a felújítatlan lakás rendbehozására és olyanok számára is, akik erre anyagi vagy egyéb okokból csak részlegesen vagy egyáltalán nem képesek”.

Józsefvárosi bérlakások egy lakótelepen. Fotó: Jerez Julio

Ennek megfelelően az önkormányzat a későbbiekben a bérlakások felújítottsági szintje szerint többféle pályázatot is meghirdetett – mutat rá a cikk, amely szerint négy fő kategóriára lesz lehetőség pályázni.

Ezek a Felújított lakások, a Félig felújított lakások, a Felújítatlan lakások, valamint a Minőségi csere neveket fogják viselni. Értelemszerűen a négy kategóriához különféle bérkedvezmények járnak – olvasható a jozsefvaros.hu-n, ahol maga a pályázati kiírás is megtalálható.

Ismeretes, a kerület baloldali színezetű új vezetése úgy döntött: szakít az előző, jobboldali vezetés alatt létrejött pályázati rendszerrel.

(KK)

Show More

A honlap cookie-kat használ. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Adatvédelmi tájékoztató itt érhető el.

Bezárás