A KÉK, azaz a Kortárs Építészeti Központ a lakhatási válság témakörében indított vitaest-sorozatot a 2015 óta létező Trust Your Architect rendezvénysorozat keretében. Legutóbb a lakhatási válságból és/vagy a szegénységből való kiutakat járták körbe Jelinek Csaba városszociológussal, a Periféria Központ alapítójával, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatójával, Kováts Bence urbanistával (a Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Iskolájának doktorjelöltjével), valamint Horváth Áron elemző-közgazdásszal, az ELTINGA Kutatóintézet vezetőjével
Hat nagy kérdés mentén igyekeztek megosztani a témával kapcsolatos mondandójukat: ők
– de nem a bérlakások állami építkezését tartják a legfontosabbnak ezzel kapcsolatban.
Ok-okozat: miért drágultak a lakások
A rögtönzött társadalomstatisztikai slideshow után Kováts Bence kezdte az első kérdésre – miszerint miért drágultak meg ennyire a lakásárak – a válaszadást. Ő ennek során egy hasonlattal élt: szerinte a lakáspiaci drágulás Noé bárkájának történetéhez hasonlít. Hiszen ha szerinte nem Noé választott volna, hanem a helyeket árulta volna, a helyek korlátozott száma árfelhajtó hatást eredményezett volna.
Emlékeztetett, szerinte a településeken korlátozott mennyiségű földterület van ingatlanokra, ezért a bankok rájöttek, hogy mindig lesz kereslet hitelre, plusz még közben a globális turizmusnak is lesz árfelverő hatása – fejtette ki. Hozzáadta még azt a faktort is, hogy lesznek befektetők is. És ezek együttesen okozzák a nagyobb árat.
Kováts Bence
Jelinek Csaba az Özönvíznél kicsit közelebbről indult magyarázatával, mégpedig az ötven évente előforduló gazdasági válságok oldaláról: szerinte
azaz abban a szakaszban, amikor a tőke annak kevésbé profitábilis mivolta miatt nem a termelői, ipari befektetésbe érkezik, hanem ingatlanbefektetésekbe. Szerinte ez vezethet a társadalmi egyenlőtlenségnek kialakulásához.
Horváth Áron közgazdászként úgy látja: szerinte az a globális trend, hogy „mindenki mindenből többet szeretne”, tehát az ingatlanért is több pénzt. A másik okot abban látja, hogy növekszik a városi lét iráni kereslet, a városokban azonban nem lehet olyan gyorsan építkezni, mint amilyen gyorsan nő a kereslet, és ez is drágítja a kínálat szűkössége miatt a meglévő lakásállományt, Prágát és Moszkvát hozva fel példaként. Történelmi példákat említve megállapította, hogy a gazdasági fejlődés nagyobb hatással jár az ingatlanpiacon, és dekonjunktúra esetén szintén hatványozottabb a hatás – csak ekkor lefelé.
Ennél a pontnál Jelinek közbeszólt: szerinte a közpolitika is tehet a drágulásról, ugyanis az országok a hetvenes évektől kezdve mondják fel az addig meglévő, második világháború utáni lakásépítési paradigmákat,
Kik a válság áldozatai?
A következő kérdésre – miszerint kiket lehet tekinteni a lakhatási válság áldozatainak – Kováts Bence szerint elsősorban a városban élők az áldozatok, hiszen nekik egyre többet kell dolgozni egyre rosszabb lakhatásért, a jövedelmek és lakásárak közötti különbség miatt (beszédes adatként elhangzott, hogy Csehországban 11 évnyi fizetésből lehet egy átlagos lakást megvásárolni, de Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet). Hozzátette: 2010 óta a lakáspolitika kedvezményezettjei a főleg a középosztály és a felső középosztály, s a kedvezmények alig tíz százaléka köt ki a legszegényebbeknél.
A piacot nézve azt lehet látni, hogy vannak nyertesei a növekvő lakásáraknak, és szerinte a bérleti piac fehérítése nem a döntéshozók érdeke – jelentette ki Horváth Áron.
Jelinek Csaba szerint rengeteg cikk születik a lakhatási válságról, 8-10 éve ez még egy nagyon radikális fogalom volt, de ez idő alatt természetessé vált. Szerinte a lakhatási válság azt jelenti, hogy
Számításai szerint Magyarországon minden ötödik-harmadik (2-3 millió) embert érint a lakhatási szegénység (válság), vagyis az, hogy sok pénzét viszi el a lakás, vagy rossz körülmények között él („befűthetetlen lakás”), vagy periferiális területen él („kistelepülések”), vagy jogi bizonytalanság veszi körül („albérlet”). Ez egy óriási kihívás szerinte. Azt azonban elismerte, hogy a rezsicsökkentésnek volt szerepe a lakhatási költségek csökkentésében.
Megjegyezte egy közbekérdezésre: szerinte az is baj, hogy nincsenek közösségi tulajdonban lévő bérházak, hanem befektetői hálózatok uralják ezt a piacot is.
Jelinek Csaba
Az új jobb?
Arra a kérdésre, hogy az új építésű lakások megoldhatják-e a lakhatási válságot, Horváth Áron kijelentette: nem, ugyanis hiába látszik nagynak a mostani szám, azonban 15 éve sokkal több új építésű lakás volt. Szerinte technikai dolgok miatt magas a kiadott építési engedélyek száma: amiatt, mert a kormányzat játszik a szabályokkal, sok a biankó építési engedély a hatóságoknál. A számadatokkal Jelinek Csaba is egyetért, szerinte ez különösen a hetvenes évek közpolitikájához képest visszaesés.
Ennél a pontnál megemlítődött a hüvelykujjszabály, ami kifakadásra késztette Horváth Áront, ugyanis szerinte nincs sem közgazdasági, sem műszaki alapja annak az elméletnek, hogy csak új építésű lakásokkal újulhat meg a lakáspiac.
Jelinek Csaba – elfogadva Horváth álláspontját – a jelenlegi kormányzati lakáspolitikát kritizálta: szerinte az ugyanis rossz úton megy, nem csak az ellenzék, hanem már Matolcsy György szerint is, és úgy látja, hogy Orbánon és Vargán kívül mindenki úgy érzi, hogy új paradigma kell. Az új paradigmát ő az állami bérlakás-építésekben és/vagy abban látja, hogy megfizethető árú lakásokat kell építeni. Ezzel egyetértett Kováts Bence is, aki szerint akkor van lakásépítési boom, amikor nonprofit vagy állami beavatkozás, illetve szabálylazítás van.
Az kérdés szerinte, hogy a kormány jelenlegi építési reformja mennyire lazítás vagy csupán eljárásváltoztatás. Kitért a kedvezménypolitikára is: szerinte a csok nem jött be, ezt már sokan belátják, főleg falun, de a városokban sem működik úgy, ahogy azt kigondolták. „Ezért is kritizálta azt Matolcsy” – tette hozzá.
Magyar kiút
A rendezvény utolsó részben a válságból való kiutakról volt szó leginkább: a moderátor felsorolt több megoldást, amit a világban alkalmaznak (piaci lakhatás, szociális bérlakás, szociális + piaci bérlakás, szociális lakásszövetkezet) erre a jelenségre. Megkérdezte a jelenlévőktől, hogy ők ezt hogy gondolják? Lehet-e ennél több, avagy esetleg ezek mixe segíthet Magyarországon?
Kováts Bence szerint ott alacsonyak a lakásárak, ahol visszaszorítják az ingatlanspekulációt, itt felvetette az ingatlanadó bevezetését is, vagy ahol nonprofit lakásépítés jelenik meg. Szerinte jobban bele kellene szólnia a kihelyezett hitelek felosztásába a nemzeti bankoknak azért, hogy azok között legyen több lakáshitel. Magyarországon még egy dologra kell odafigyelni szerinte: arra, hogy a társadalmilag leghasznosabb lakásformákat kevésbé adóztassa meg, vagy például az időtartam szerinti adózást is meg kellene változtatni, a hosszabb idő-kevesebb adó irányába.
Jelinek Csaba szerint a legegyszerűbb kiút az állami bérlakások építése lenne Magyarországon. Alternatívaként felvetette a nonprofit lakásfenntartók létrehozását, (itt a Nemzeti Eszközkezelő emelte ki, mint nem olyan jó példát). Úgy vélte, fel kellene állítani lakáskezelő társaságokat, amelyek autonóm módon kezelnék a lakóhelyiségeket. Kiútnak látja azt is, hogy ún. szociális lakásügynökségek (amikor valaki „jófejként” felajánlja piaci ár alatti bérlésre a lakását egy szervezeten keresztül) vagy bérlői lakásszövetkezetek létesüljenek.
Horváth Áron megint ellentmondott Jelinek Csabának, szerinte ugyanis nagyon drága lenne a lakhatási válság állam általi megszüntetése, akárcsak a középosztálybeli lakhatás további fenntartása. Kiemelte: választani kell a célok között, már csak azért is, mert a kormány már szerinte „rohadt sokat költött” a középosztály fenntartására. Kritikával illette a kormányt amiatt, hogy szerinte a mostani politika tévesen hisz az építőipar gazdaságélénkítő hatásában, de a társadalomtudósokat is, amiért azok a keresleti oldalra költenének, nem kínálatira.
Horváth Áron
Szerinte a kiút eszköze lehet az üres lakások megadóztatása, valamint az is, ha sok magas, akár negyvenemeletes lakóház fog épülni Budapesten, azon egyszerű oknál fogva is, mert szerinte „a közgazdászok kevés okot tudnak ellenük felhozni”.
Ekkor Kováts Bence közbeszólt, szerinte Budapest már 140 éve is túlépített volt, ezért a belvárosban már nem lenne helye új magasházaknak. Horváth Áron szerint a Könyves Kálmán-Hungária körút mentén már lehetnének 40 emeletes házak. Kováts szerint ehhez még az is feltétel kéne, hogy legyen szigorú városszabályozás, ami viszont meg nincs az olyan „félperiferiális országokban, mint Magyarország”.
Szociális építészeké a jövő?
A zárókörben leginkább az építészszakmának fogalmaztak meg gondolatokat a jelenlévők. Jelinek szerint az építészeknek össze kell fognia más szakmák, tudományok képviselőivel, de ennek nem a megszokott piaci alapon kell ennek nyugodnia. Kiemelte, az úgynevezett részvételi tervezés társadalomtudós szemmel nézve még nem biztos, hogy önmagában fog segíteni a szociális felzárkóztatásban, még mindig nagyon sok tennivaló van, ezért a jövő építészeinek együtt kell dolgoznia azokkal a milliókkal,
akiket érint a lakhatási szegénység által érintette emberrel együtt dolgozni. Horváth Áron szerint a jövő lakóépületeinek – akár öt, akár negyvenemeletes lesz – több közösségi helyiséggel kell felépülnie.
Folytatás márciusban.
